A Globono egyedi lehetőséget nyújt olyan egyetemi hallgatók számára, akik karrierjük építése során pozitív társadalmi hatást szeretnének elérni.

Projektjeink során az üzleti életből érkező mentoraink segítik a hallgatókat.

A civil szervezetek munkáját a 10 héten keresztül tartó projektek során innovatív ötletekkel támogatjuk, problémáikra újszerű megközelítéssel keresünk választ.

Arrow
Arrow
Slider

Jövőképünk egy olyan világ, ahol az egyetemi hallgatók már úgy lépnek ki az egyetemről, hogy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, emellett pedig ismerik, kapcsolatuk van a civil szférával, és tudatosan keresik az ebben való részvétel lehetőségét, ezáltal hozzájárulva egy erős civil szféra létrejöttéhez és működéséhez.

Missziónk az, hogy egy olyan nemzetközi diákszervezet alapjait fektessük le, amely komplexen kezeli a társadalmi problémákat és különböző érdeklődésű hallgatókat vonz be.

ALAPELVEINK

társadalmi felelősségvállalás

dinamizmus

ambíció

globono_logo

A Globonoban komplexen kezeljük a társadalmi problémákat, s így négy különböző területen kívánjuk segíteni azok megoldását. Négy águnk az elkövetkező két évben fokozatosan fog útjára indulni Budapesten. Ez alatt az idő alatt folyamatosan dolgozunk a nemzetközi megvalósításon.

Tanácsadás

A Globono Consulting célja civil szervezetek és társadalmi vállalkozások szakmai támogatása például stratégiatervezés, marketing vagy kommunikáció területén.

Kutatás

Globono Research a másik három ág tevékenységét alapozza meg és segíti azáltal, hogy különböző szociális problémákat vizsgál a közgazdaságtan, szociológia vagy más társadalmi tanulmányok módszereivel.

Társadalmi vállalkozások

Ennek az ágnak a célja a társadalmi vállalkozások promotálása az egyetemi hallgatók körében előadások, workshopok szervezésével, illetve a jövőben inkubációs programokkal.

Impact investment

Hosszabb távú célunk a Globono Investment létrehozása, amely a befektetéseknek új, pozitív társadalmi hatással járó formáját hivatott népszerűsíteni és induló társadalmi vállalkozásokat a finanszírozás területén támogatni.

Partnereink

geek_logoh13_logo

Amennyiben Ön is támogatná a Globonot, vagy együttműködne velünk, várjuk jelentkezését!

Támogatom!